Az extrémsport magazin
   Megosztás az iWiW-en  Megosztás Twitteren
 

Kipróbáltuk

Kipróbáltuk a Viiroll-t
2010-03-24
Elmentünk, teszteltük, megérte! Különleges kori Magyarországról.

 Megkeresett minket egy szép tavaszi délutánon a Viiroll feltalálója és gyártója, hogy ugyan már, menjünk el és teszteljük le a korijukat. Az anyag, amit küldtek igen meggyőző volt, így hát útnak is indultunk Milóval egy fárasztó éjszaka és egy délelőtti forgatás után vidékre kicsit kipunnyadva. Utaztunk egy százast, majd vidéken egy útszéli, kissé elhagyatott ipari telephelyhez értünk. Felsétáltunk a műhelyhez, és innentől valami történt, mert csak kb 3 óra múlva tértünk magunkhoz.

 Nagyon komoly mennyiségű kori és alkatrész volt mindenfelé, nem beszélve a félkész vagy kész spéci gördeszkákról, rollerekről. Szerencsére volt bőven hely, úgyhogy egyiket a másik után teszteltük, miközben vigyorogtunk gazdagon. Nagyon komoly volt.

A kori egyébként gyors. Nagyon gyors. Arról nem beszélve, hogy nem kell bokából tartani, mint a sorosat, mert V alakban vannak a kerekei két sorban. Ennek köszönhetően nem is csúszik meg olyan hamar mint a hagyományos kori, lehet vele trükközni rendesen. Kicsit ugyan szokni kell, mert a 6 kerékből 4 ér le egyszerre maximum, viszont átterhelésnél előfordul, hogy csak a középső kettő, ilyenkor kicsit instabil érzése van az embernek. De ez csak gyakorlás kérdése.

Kivittünk vagy 6 párat a telep előtti bringaútra, letettük a kamerát az útra és próbálgattuk a korikat. Szerencsére jöttek arra hagyományos korikkal is, ekkor látszott a legdurvábban a különbség: ők vagy ötöt hajtottak, mi meg egyet, és így is bőven lehagytuk őket. Rádásul nekik kerülgetniük kellett az út repedéseit, a Viiroll-nak viszont meg sem kottyan 1-2 kavics vagy akár a térkő. Hamarosan megkapjuk a jégre és a terepre való kerekeket is, már alig várjuk hogy a jégcsarnokban meg a füvön kite-tal is kipróbáljuk a motyót. 

Lassan meglesz a video is, és hamarosan megrendelhető nálunk a holmi! Nekünk már van!

Addig is, az Orbitwheel tesztvideónkban van egy Viiroll rész, csekkold le!

Stiga

(Megosztani, "lájkolni" ér!)

extrém, sport, extreme, sportok, outdoor

 

 Megosztás az iWiW-en  Megosztás Twitteren
<a href="http://www.linkedtube.com/IjO56doBlmA415d1a6bf8e6f14ed1024dd7ac2766ed.htm">LinkedTube</a>
Hozzászólás írásához jelentkezz be! Ha még nem rendelkezel felhasználói fiókkal ITT tudsz regisztrálni.

Hozzászólások

Még senki sem írt kommentet a cikkhez.
Legújabb cikkek
Dűnézés szépen és jól Siklóernyőzni kis dűnéken is élmény a tengerparton ha jól fúj rá a szél. Ráadásul remekül lehet közben ijesztgetni a turistákat is.  ...
Ejtőernyős búvárkodás Levegőből a vízbe? Mivan? Megosztani, "lájkolni" ér! Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! Ha tetszett, nyomd meg a gombot! ...
A rúdtánc akkor extrém sport vagy nem? Nézzük meg ezt a kisfilmet és döntsük el hogy elég extrémek-e a rúdtáncosok! Megosztani, "lájkolni" ér! Csatlakozz hozzánk Facebook-on...
Kerekesszékkel is szabadon A kerkesszékesek között is akadnak komoly sportemberek, mint Aaron 'Wheels' Fotheringham aki a skatepark ördöge, vagy a rögbis csapatok (magya...
Versus rovatunk - Enduro vs Hátimotoros siklóernyő A tunéziai párbajban két francia bajnok versenyez egymással Djerba szigetén. Pascal Vallée paramotoros siklóernyős, a másik pedig Fabien Coud...
Hírlevél
E-mail cím:


Szezonális ajánló
Speedminton
Speedminton
Gyorstollas: a tollaslabda és a squah keveréke.
Soma Airbag
Soma Airbag
A deszkatáska, ami véd és pihentet...
Szieszta Bajnokság
Szieszta bajnokság
Aludj egy zajos plázában 20 percet 1000 euróért!
  • Blob
    Blob Kipróbáltuk a Blob-ot, király volt!
  • Gauswheel teszt
    Gauswheel teszt Kaptunk egy Gauswheel-t és játszottunk vele kicsit.
  • Flowboard
    Flowboard Kipróbáltuk Sanchez-zel a 14 kerekű downhill gördeszkát.
  • SledDogs hókori teszt
    SledDogs hókori teszt Kipróbáltuk, rákattantunk, mert hóban korcsolyázni nagyon jó móka!
  • Lézerharc teszt
    Lézerharc teszt A Laserforce arénája nem gyerekeknek való. Vagyis nem csak nekik.
  • Viiroll teszt
    Viiroll teszt Elmentünk, teszteltük, megérte! Különleges kori Magyarországról.
  • Defendo teszt
    Defendo teszt Hogyan védd meg magadat egy szórakozóhelyen? Megnéztük, tanultunk belőle.
  • Barlang Airsoft
    Barlang Airsoft Lementünk a föld alá szétlőni egymást játékból. Azóta is járunk.


Slackline bolt, Budapest

A szerkesztők előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap részeinek vagy egészének feldolgozása, beleértve a weblapon szereplő összes cikket, adatot, elérhetőséget és képet is.
© Extremesportok.hu 2012