Mikor azt hisszük az emberek többsége örül a „fejlődésnek” titulált nagy globalizációnak
(éljen a mobil, amin még a fürdőszobában is utolérhetnek a halasztást nem tűrő stupid dolgokkal, no meg a közösségi oldalak, ahol oly nagy szerencsénkre az életünk, személyiségünk egy adatlapra éppen ráfér..) találkozunk a társadalom egy csoportjával, akik mintha kényszeresen szeretnének felfelé menekülni, vissza a fára, s az ember állati énjét felszínre engedve, majom mozgással szökkenek fal felületről fal felületre.
S most élhetnénk a jól bevált jenki közmondással, miszerint „Monkey see, monkey do”, de nem. Ez nem egy könnyedén lekoppintható mozdulatsor. Annál sokkal több. Életfilozófia, életérzés, állóképesség, kondíció, s kőkemény akrobatika. Ha így felsoroljuk, akkor mindjárt adódik, hogy kinek hol csúszhat el a dolog… vagy akár ebben a sorrendben. Számomra sokkal többet mond, mint egy újabb (eredetét tekintve kevésbé nevezhetnénk újnak) extrém őrület. Ha belegondolunk, s esetleg elbeszélgetünk 1-1 free running-os arccal, akkor némi beleérző képességgel megáldva könnyedén rájöhetünk, hogy ez a sport túlmutat önmagán.

  A le parkour, vagy egyszerűen csak parkour elnevezésű utcai extrém sport 'feltalálójaként' általában a francia David Belle-t, David édesapját és Sebastian Foucan-t szokás emlegetni. Csupán mellékesen említik Sebastien Foucan-t, akivel összeállva megalapították a Yamakasi klánt. (A yamakasi szó, a zairei jingala nyelvjárásból származik, jelentése: erős férfi, erős lélekkel és testtel. A yamakasi klán tagjai kűzdöttek e sportág fennmaradásáért.) Foucan erőteljesebben, mondhatni ő volt a filozófikus alkat. Mélyen elmerült az ázsiai művészetekben, s igyekezett elsajátítani a képességet, mely segít legyőzni a negatív energiát, s segít „folyékonnyá válni, mint a víz”. Küldetésévé vált a saját játékon,s pozitív energiákon alapuló tanulási módszer másoknak való átadása, így szerte a világon e sport nagykövetévé vált. Hitte és vallotta, hogy az élet akadályokból és kihívásokból áll, melyeket le kell küzdeni ahhoz, hogy előrelépjünk.
 (Ha nem is lesz belőlem parkour, s nem is válok oly folyékonnyá, de egész magaménak tudom érezni ezen filozófiáját…)
  Belle szerint a parkour lényege, hogy a sportoló az útjába kerülő akadályokon, akrobatikus elemekkel tarkított ugrásokkal  jut keresztül. Lenni kell sebességnek, gördülékenységnek, szépérzéknek és eredetiségnek is. Ahhoz,hogy valaki traceur legyen (a szűz hóban új nyomot hagyó síelőt jelent), vagyis versenyzővé váljon, hosszú út vezet . Bár volt parkour VB (s itt jegyezném meg, hogy magyarok is kijutottak), ennek a sportnak mégsem a versengés a  fő mozgató rugója. Traceur-nek nevezik azokat, akik a parkour sportot űzik.
  Fontos számukra az önfegyelem, a mozdulat sorok kecses kivitelezése, s nem utolsó sorban az erőnléti felkészültség.
(Most hirtelen felmerült bennem, hogy a parkour maga az élet lenne? Ki ne találkozott volna már olyan személlyel, akinek nem volt meg a kellő erőnléti felkészültsége az élethez? Tudott valamit ez a Foucan)  
  A biztonságot mindenképp szem előtt tartják. Az,hogy fel tudsz mászni egy 2-3m magas falon, az náluk alap. ( Ez valljuk be tiszteletre méltó teljesítmény, tekintve, hogy a köznép kifullad, mire bevásárlás után felér a 4. emeletre)

 Különböző trükkök születtek, melyek közül több csoportosítva is lett, ilyenek pl.a vault-ok.
Két kedvencem van. Az egyik a sima vault. Ez a legegyszerűbb közülük.Nekifutsz a korlátnak megfogod mind a két kezeddel és átdobod magad rajta magad. (erről leginkább az jut eszembe, mikor rohanunk a hering feeling-et kölcsönző 4-6 villamos után, melyet életünk árán is el akarunk érni, s elébünk toppanak azok a nyamvatag korlátok, amik tekintve a helyzet súlyosságát, nem jelenthetnek akadályt)
A másik nagy kedvencem a speed vault, mikor szemből nekifutsz egy asztalnak vagy egy ping-pong asztalnak, elrugaszkodsz és ezután csak egyik kezedet teszed le úgy repülsz át a céltárgyon. (x számú minőségi ágyas pálinka után gond nélkül megy a halandóknak is…) Ezzel a két Vault-tal sikerül legalább mentálisan azonusulnom.