Az extrémsport magazin
   Megosztás Twitteren
 

Vizisportok

Waboba ball
2010-06-20
Egy mókás labdás sport a strandra.

 A Waboba labdát Jan von Heland, egy svéd figura találta fel. Az alapötlet abból jött, hogy egy frizbit dobott egy medencébe úgy, hogy az pattanjon a vízen, majd elkezdett különböző anyagokkal és formákkal kisérletezni.

Waboba, ball, labda, vizi, pattan, pattanó, pattogó, vízen, outdoor, extrém sport, extreme, sportok

A Waboba labda

 A labda két részből áll,  belül polimer zselé van, kívül pedig egy keményebb polimer-elasztán réteg védi. Így jól is pattog a víz felszínén, és nem is merül el, mint a kacsázásnál a kavics. Mivel vízre van kitalálva, nem árt szem előtt tartani, hogy a kemény felületeken pattogtatás (mint az aszfalt vagy a fal) nem tesznek neki jót.

Waboba, ball, labda, vizi, pattan, pattanó, pattogó, vízen, outdoor, extrém sport, extreme, sportok

 A játék szabályai egyszerűek. Lehet dobálgatni mókából ketten, de csapatban is megy. A csapatjátéknál minimum 4, de legalábbis páros számú emberre van szükség. Az  azonos csapatban lévőknek passzolgatni kell a bogyót a vízen pattintva úgy, hogy az ellefél ne szerezhesse azt meg. Lényeges még, hogy az elkapástól számított 5 másodpercen belül el kell dobni a megszerzett labdát. Némi ügyességet igényel, bele lehet vinni egy kevés akrobatikát is, de inkább egy jó lazulós móka, mint egy komoly sport. Nekem azért bejön.

Waboba, ball, labda, vizi, pattan, pattanó, pattogó, vízen, outdoor, extrém sport, extreme, sportok

A tesztalany

 Szereztünk egyet, teszteltük a Velencei tónál. Nagyon nagy királyság, azt kell hogy mondjam. Vagy 100 méterre álltunk egymástól a strand két végén és pattogtattuk át a víz tetején egymásnak. Kicsit nehéz elkapni, ezért vigyázni kell a főképp mögöttünk lévő strandolókra, de nagyon jó móka! Nyomtuk is vagy másfél órát, a körülöttünk lévő srácok is felfigyeltek rá. Ha csak simán eldobod, nem jut messzire, becsapódásnál elsüllyed. Úgy kell dobni, mintha kacsázna az ember egy kővel, akkor hihetetlen messzire elmegy.

Stiga

Forrás és képek: waboba.com

(Megosztani, "lájkolni" ér!)

Csatlakozz hozzánk Facebook-on is:

extrém, sport, extreme, sportok, outdoor

 

 Megosztás az iWiW-en  Megosztás Twitteren
Hozzászólás írásához jelentkezz be! Ha még nem rendelkezel felhasználói fiókkal ITT tudsz regisztrálni.

Hozzászólások

Még senki sem írt kommentet a cikkhez.
Legújabb cikkek
Zseniális freestyle jégkori videó Magyarországról A Nagyerdei korisok legfrissebb videója is igen ütősre sikeredett (már az előző sem volt kutya), már alig vártuk hogy megjelenjen, és nem is ...
Sörözés Level 1000 Az megvolt, hogy minden sörnyitó? :) Télen is lehet stílusosan fogyasztani, persze csak mértékkel, és ha elmúltál 18! ;)   //   ...
Karo Swen - Rúdtánc (videó) Ettől a csajtól szó szerint eláll a lélegzeted! Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! Ha tetszett, nyomd meg a gombot! ...
Damien Walters - Gravity Games (Videó) Damien Walters akrobata, parkour mester és kaszkadőr legfrissebb kisfilmjében sem kellett csalódnunk!   Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! ...
Ken Block - Gymkhana7 (videó) Ken Block Legújabb Gymkhana videójában egy öreg Ford Mustanggal csapatja Los Angelesben. Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! Ha tetszett, ny...
Hírlevél
E-mail cím:


Szezonális ajánló
Bentley síléc a Zai-tól
Bentley síléc
Luxus síléc igényeseknek
Inlineski
Inlineski
Soros korcsolya vagy síléc? Bigfoot korisínen.
Twin Parabolic Ski
Twin Parabolic Ski
Két lécnél jobb a négy? Állítólag igen, de majd az idő eldönti!
  • Blob
    Blob Kipróbáltuk a Blob-ot, király volt!
  • Gauswheel teszt
    Gauswheel teszt Kaptunk egy Gauswheel-t és játszottunk vele kicsit.
  • Flowboard
    Flowboard Kipróbáltuk Sanchez-zel a 14 kerekű downhill gördeszkát.
  • SledDogs hókori teszt
    SledDogs hókori teszt Kipróbáltuk, rákattantunk, mert hóban korcsolyázni nagyon jó móka!
  • Lézerharc teszt
    Lézerharc teszt A Laserforce arénája nem gyerekeknek való. Vagyis nem csak nekik.
  • Viiroll teszt
    Viiroll teszt Elmentünk, teszteltük, megérte! Különleges kori Magyarországról.
  • Defendo teszt
    Defendo teszt Hogyan védd meg magadat egy szórakozóhelyen? Megnéztük, tanultunk belőle.
  • Barlang Airsoft
    Barlang Airsoft Lementünk a föld alá szétlőni egymást játékból. Azóta is járunk.
A szerkesztők előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap részeinek vagy egészének feldolgozása, beleértve a weblapon szereplő összes cikket, adatot, elérhetőséget és képet is.
© Extremesportok.hu 2012