Ha pontosak szeretnénk lenni, akkor tutajozásra lehetne lefordítani a kifejezést. Ám, ha egyszer kipróbálod, garantálom, vadabb elnevezésért kiáltasz majd. Ha egyszer rászánod magad, akkor 1 - 4 – 12 fős gumicsónakokban evezhetsz végig a zúgókkal tarkított folyón.
Ha nem is Ádám és Éváig, de az egyiptomiakig, s az indiánokig bizonyosan visszavezethető a kajak és a kenu használata, mint vízi közlekedési eszköz. Mint sporttevékenység az 1970-es években jelent meg.
A mai értelemben vett vadvízi evezés a 20. század közepétől kezdett népszerű sportággá válni.
 A raftot (nagyon erős, felfújható gumicsónakot) eredetileg az amerikai hadsereg számára fejlesztették ki, speciális bevetéseken használták az elit alakulatok. A kalandkutatók azonban hamar kisasolták, hogy ezek a csónakok amolyan „all in one”, szinte mindent kibírnak, így a veszélyes, sziklás vadvizek sodrását is. Így született meg a rafting, mint sportág.

  Kiváló csapatépítő tevékenység, hiszen a csónakban egy oldalon ülőknek együtt kell evezniük az előrehaladás érdekében, s összhangban kell lennie a két oldalnak,máskülönben körbe – körbe forogtok. A csónak ott kezd el megfelelő irányba , tempóba haladni, ha mindenki tudja mi a saját dolga, s képes az összes csónakban ülő együttműködni. A csónakban megszűnik minden, a hétköznapokban érezhető társadalmi különbség, egyként küzdötök. A hétköznapi életben olyannyira takargatott személyiségjegyek rendre előkerülnek, s igencsak megismeritek egymás emberi mivoltját. Segítőkészség, higgadtság – pánik, korrektség, alázat (itt gondolok arra, hogy ha a túravezetőd rád kiabál, hogy mit csinálj, akkor vakon bízol benne, s teszed,a mit mond, s nem bírálod felül egy pillanatig sem, mondván, hogy neked „senki nem parancsol”. Ha azt mondja ugorj, akkor ugrasz. Még ha bizarrnak is tűnik. Itt nem csak a saját életedért felelsz, hanem mindannyian feleltek egymás életéért. Egy rossz döntéseddel a többieket is bajba sodrod.) együttműködési képesség, és még sok-sok tulajdonság láttatni fogja magát.

A rafting kipróbálásához elegendő az átlagos fizikai kondíció, sőt még úszni sem kell feltétlenül tudni . A vadvizeken kötelező a mentőmellény viselete, ami jó esetben  fenntart a víz felszínén. Célszerű, ha az alany nem rendelkezik víziszonnyal, ez viszont tény.
A vadvízi „úszás” technikája: háttal felfekszel a vízre, lábak a sodrás irányába nézzenek. A lapátodat ne add olyan könnyen, mert ha lábbal nem sikerül elrúgnod magad a sziklától, a lapáttal való eltaszajtkodásod sok sérüléstől megmenthet.
Sose akard lerakni a lábad, mintha egy mélyvízi medencébe lennél, mert odalenn nem a csempe fog fogadni, hanem kövek, vékonyabb – vastagabb faágak ( akár egész vastagok, melyek a hegyoldalról görögtek a folyóba), melyekbe bele akadhat a lábad, avagy a vízfelszínről nem látható faág leselkedik rád odalenn, amibe beleakad a mellényed, viszont az erős sodrású víz sodorja tovább előre a testedet, s így menthetetlenül rosszra fordul a helyzeted (vizuális típusúak előnyben…vagy épp hátrányban) .

A veszélyesség alapján I-V-ig osztályozzák a vadvizeket. A legkönnyebb szakaszokon akár családdal is evezhetünk (alsó korhatár 8-10 év), de a veszélyesnek minősülő szakaszok már nagyobb gyakorlatot igényelnek.
A II – es, III – as szakaszokon garantált, hogy eleinte, többet vannak vízben az amatőrök, mint a csónakban. Viszont estére olyan karizmaik lesznek ( a folytonos csónakba való visszakerülésért folytatott harc következtében ), amit Popeye is megirigyelne. De ha vigasztal, a fájdalom úgyis csak másnap jelentkezik, amikor ugye újra vízreszállás van.