Egyik nap épp bokszmeccset néztem a tévében, mikor odajött a barátnőm és megkérdezte, hogy „ez most melyik verekedős sport?” Mielőtt válaszoltam volna, pár tesztkérdéssel megpróbáltam felmérni, hogy mennyire tudja megkülönböztetni az MMA-t, a K-1-et, az ökölvívást, a judót és a többieket. Mondanom sem kell, az eredmény kiábrándító volt, ezért gondoltam jó lenne írni ezekről, hátha másoknak is jól jön az infó.

 Két olyan sportágat szeretnék bemutatni, ahol legtöbbször különböző sportolói háttérrel rendelkező harcosok csapnak össze. Valószínűleg ennek is tudható be óriási népszerűségük, hisz míg egy judo- vagy bokszmeccsen csak judósok vagy bokszolók küzdenek egymással, addig a K-1-ben és az MMA-ban megnézhetjük, mit tud egymással kezdeni egy birkózó és egy Muay Thai-os, vagy esetleg egy szumós és egy amerikai focista.

 Ez a személyes kedvencem. Az ökölvíváshoz hasonlóan a harcosok kezén itt is kesztyű van, felsőtestük csupasz és egy – maximum a térd tetejéig érő – rövidnadrág van rajtuk. Fog- és ágyékvédőt is viselnek, előbbit néha mi nézők is láthatjuk, utóbbit szerencsére nem. Ami a különbségeket illeti, a legszembetűnőbb talán a bokszcipők hiánya. A K-1-esek mezítláb küzdenek és ez nagyban összefügg a másik fő különbséggel: a boksszal ellentétben itt rúgásokkal is lehet operálni.

 No nem akárhova. A K-1-ben a fej elülső oldalát lehet támadni a fül vonaláig, a felsőtestet a köldök vonaláig, illetve a combot. Tiltott terület a fej hátsó oldala, a torok és az ágyék. A harc akkor zajlik, mikor mindkét fél talpon (vagy a levegőben) van. Szabad tehát ütni és rúgni a másikat, illetve ezeket kivédeni. Tilos fejelni, könyékkel vagy alkarral ütni, fojtani, harapni, illetve dobni. Van még persze egy rakás más dolog, amit nem szabad csinálni (a ringet meccs közben elhagyni, a bírót anyázni vagy leköpni), de ennyire már nem akarok szájba rágni. Rúgni viszont térddel is lehet és a forgóütés is érvényes, amennyiben az a kesztyűvel találja el az ellenfelet és nem könyékkel vagy alkarral.

 Egy K-1 meccs három darab háromperces menetből, vagy öt darab háromperces menetből áll, melyek közt egyperces szünetek vannak. Döntetlen esetén még maximum két menetet lehet ráhúzni a meccsre, ezután a három pontozóbírónak mindenképpen döntenie kell a győztes személyét illetően. Ma már egyébként elterjedtebb a három menetes változat.

 Győzni K.O.-val, azaz kiütéssel, T.K.O.-val, tehát technikai kiütéssel, illetve pontozással (decision) lehet. Bizonyos esetekben döntetlen (draw) is lehet a mérkőzés, illetve szerencsétlen esetekben a bíró érvénytelenítheti a meccset (no contest). Utóbbi akkor történhet meg, ha mindkét versenyzőt durva szabálysértésért diszkvalifikálják, vagy a bíró többszöri figyelmeztetése ellenére is mindketten túl passzívak, esetleg megbundázzák a meccset.

 Mint említettem, sok különféle háttérrel rendelkező versenyző vesz részt K-1 mérkőzéseken. Leggyakrabban olyan harcosokkal találkozhatunk, akik korábban, illetve a K-1-gyel párhuzamosan karatét, muay thait, thai boxot, ökölvívást, vagy egyéb olyan küzdősportot  űztek, mely során ütni illetve rúgni kell a másikat, de ahogy azt már a bevezetőben is írtam, előfordult már szumós valamint amerikai focista is a K-1 ringben. Hát ezért szerettem meg én ezt a sportot. Manapság azonban a stílusok közti – néha óriási – különbségek eltűnőben vannak, ahogy a sportolók újabb generációi már kifejezetten azzal a céllal edzenek, hogy a K-1-ben minél jobban megállják a helyüket.

 Összefoglalva tehát: ha két bokszkesztyűs ember áll egymással szemben a ringben, akik mezítláb vannak és az ütések mellett rúgnak is, akkor igen nagy valószínűséggel K-1-et látunk.

K-1-es cikkemet folytatnám az MMA rövid bemutatásával.

Megosztani, "lájkolni" ér!

Csatlakozz hozzánk Facebookon is!