Az extrémsport magazin
   Megosztás Twitteren
 

Labdás sportok

Lacrosse
2008-12-19
Ősi csapatsport Észak-Amerikából
Észak-Amerika legrégebbi sportága. A játékról írásos emlékek a XIII. századig nyúlnak vissza.

 A bot, az ütő, a labda már az emberiség kezdetétől létezik a világ minden táján. Kanada területén élő irokéz indiánok vallásos rituálékon játszották a különböző ceremóniákon.

 

Háborúkra való felkészülésként is szolgált, amit más törzsek ellen, vagy saját maguk között is játszottak. Ezért irokéz nyelven „baggataway”-nek, azaz a háború kis testvérének is nevezték.

Az indiánok törzsjátékként is játszották, ahol 1-1 oldalon 100-1000 ember is részt vett. A kapuk a sziklák, vagy fák voltak, amik egymástól 5-600 méterre, vagy akár 10-15 kilométerre is lehettek. A játékok napkeltétől napnyugtáig is tarthattak, vagy akár 2-3 napon át. Erről az európai szemnek különös játékról először egy francia misszionárius Jean de Brebeuf tudósított1636-ban.

 

A görbe ütő miatt, ami nagyon hasonlított a püspöki bothoz: la crosse-nak nevezte el a játékot, ami franciául keresztet jelent. Az ütő vége megvolt görbítve, és arra rögzítették a hálót. Az országban letelepedő francia telepesek 1800 körül kezdték el rendszeresen játszani. Rögzítették a pálya nagyságát, a szabályokat, és csapatonként a játékosok számát. A Kanadaiak az egyre népszerűbb és az egyre több embert meghódító játékot 1859-ben nemzeti játékká nyilvánították. A XX. Század elejére egész Amerikában elterjedt. Sok gimnáziumban és középiskolában iskolai játékként űzték.

 1904-ben mutatkozott be, mint Olimpiai sportág, és természetesen az első Olimpiai bajnok is Kanada lett. 1908-ban szerepelt utoljára Olimpián, mint hivatalos sportág. Sajnos ez a Sportág Európában még kevéssé volt ismert, és csak Angliában, Skóciában, illetve Ausztráliában játszották, így az „Olimpiai Bizottság” , mint nem „európai” sportágat nem támogatta, és levette a „listáról”. Ennek ellenére 1928-ban, 1932-ben és még 1948-ban is szerepelt bemutató jelleggel az Olimpián.

 Napjainkban a Lacrosse Észak-Amerika egyik legnépszerűbb sportága. Szerte a világon több százezren űzik. Skócia, Anglia, Írország, Belgium, Olaszország, Franciaország, Svédország, Németország, Csehország, Svájc, Japán, Ausztrália, Indonézia stb.

A LACROSSE FAJTÁI:

1. FIELD LACROSSE
2. BOX LACROSSE
3. INTER LACROSSE azaz INTER-CROSSE

Tradicionális játékként a FIELD LACROSSE ismert, amelynek van férfi és női ága is. Természetesen egy kicsit különböznek is!

 

 Megosztás az iWiW-en  Megosztás Twitteren
Legújabb cikkek
Zseniális freestyle jégkori videó Magyarországról A Nagyerdei korisok legfrissebb videója is igen ütősre sikeredett (már az előző sem volt kutya), már alig vártuk hogy megjelenjen, és nem is ...
Sörözés Level 1000 Az megvolt, hogy minden sörnyitó? :) Télen is lehet stílusosan fogyasztani, persze csak mértékkel, és ha elmúltál 18! ;)   //   ...
Karo Swen - Rúdtánc (videó) Ettől a csajtól szó szerint eláll a lélegzeted! Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! Ha tetszett, nyomd meg a gombot! ...
Damien Walters - Gravity Games (Videó) Damien Walters akrobata, parkour mester és kaszkadőr legfrissebb kisfilmjében sem kellett csalódnunk!   Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! ...
Ken Block - Gymkhana7 (videó) Ken Block Legújabb Gymkhana videójában egy öreg Ford Mustanggal csapatja Los Angelesben. Csatlakozz hozzánk Facebook-on is! Ha tetszett, ny...
Hírlevél
E-mail cím:


Szezonális ajánló
Hornussen
Hornussen
A svájci farmerek golfja
Bunduboots
Bunduboots
Az elektromotoros terepkori. Király.
Zimmer Micro
Micro Zimmer gördeszka
A deszkás nagyszülők álma. Vagy mégsem?
  • Blob
    Blob Kipróbáltuk a Blob-ot, király volt!
  • Gauswheel teszt
    Gauswheel teszt Kaptunk egy Gauswheel-t és játszottunk vele kicsit.
  • Flowboard
    Flowboard Kipróbáltuk Sanchez-zel a 14 kerekű downhill gördeszkát.
  • SledDogs hókori teszt
    SledDogs hókori teszt Kipróbáltuk, rákattantunk, mert hóban korcsolyázni nagyon jó móka!
  • Lézerharc teszt
    Lézerharc teszt A Laserforce arénája nem gyerekeknek való. Vagyis nem csak nekik.
  • Viiroll teszt
    Viiroll teszt Elmentünk, teszteltük, megérte! Különleges kori Magyarországról.
  • Defendo teszt
    Defendo teszt Hogyan védd meg magadat egy szórakozóhelyen? Megnéztük, tanultunk belőle.
  • Barlang Airsoft
    Barlang Airsoft Lementünk a föld alá szétlőni egymást játékból. Azóta is járunk.
A szerkesztők előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap részeinek vagy egészének feldolgozása, beleértve a weblapon szereplő összes cikket, adatot, elérhetőséget és képet is.
© Extremesportok.hu 2012