Egykerekezés non-stop. Itt vannak a giroszkópos motorok.
Az Uno egy elektromos jármű,ami leginkább egy motorizált egykerekűre hasonlít. Kiagyalója egy akkor még 16 éves Ontaio-i tinédzser, Ben J. Poss Gulak volt, aki 18 éves korára, 2006-ra meg is valósította a terveit. A srác kínai útja után hazatérve, az ottani botrányos környezetszennyezést látva határozta el, hogy létrehoz egy környezetbarát járművet. Kapóra jött a középiskolai tudományos kiállítás, bár akkor még nem sejtette, hogy világszenzáció lesz az ötletéből.
A "motornak" igazából két kereke van egymás mellet, egymáshoz igen közel. Leginkább egy Segway-hoz hasonlít a gép, legalábbis a technológiája mindenképp. Két darab micro gyroszkópos motor rendszert használ: az egyik az előremenetelhez, a másikat a fordulásokhoz. A váz Yamaha R1-ből származik, a kasztni üvegszálas, egyedi építésű.
Testsúlyáthelyezéssel irányítható, előredőlésre gyorsít, hátra lassít, illetve oldalra dőlésre kanyarodik a gép. Gyroszkópok segítik az egyensúlyban tartását. Sebessége több, mint 30 kilométer per óra. A radikális fejlesztési ötlet, hogy az Uno amint eléri a 20 mérföldes sebességet, elektromotorok segítségével kétkerekűvé alakul, növelve ezáltal a stabilitást.
Az első gép szögvas vázra szerelt gyroszkópokból, akkumulátorokból és kerekesszék motorokból állt. Az első tesztvezetés szörnyű volt, a végén jól össze is törte magát a srác. No de sebaj, ebben a korban az embernek ha leszakad is a lába még újranől, így folytatta a munkát. A kezdeti problémákat kiküszöbölendő, Ben csatlakozott a kaliforniai robotszakértőhöz Trevor Blackwell-hez, aki régebben már csinált hasonló gépet. Közösen finomítgatták az Uno irányító rendszerét, innentől pedi a gép jobban egyensúlyozott és lágyabban mozgott.
Ezekután elment egy egyedi motorgyártóhoz, és segítségével meg is épült a prototipus. Az első bemutatóra a Torontoi motorshow-n került sor 2008-ban. Ennek hatására díjakat is nyert, majd a CBC Dragon's Den nevű üzleti műsorában elnyert a befektetőktől több, mint egymillió dollárt a BPG Motors cég megalapítására és fejlesztésre, illetve a sorozatgyártásra a jövendőbeli nyereség húsz százalékáért cserébe.Az UNO2 után jön az UNO3, ahol gyorsításnál középről előrejön a 3. kerék, ez látszik a videón is. Sorozatgyártása 2012-re tehető, ha minden jól megy.
Ben jelenleg Bostonban lakik és az MIT-n tanul. Közben a cége is halad gőzerővel.
Forrás és képek:www.bpg-motors.comthekneeslider.com
A Bombardier is csinált már hasonló koncepciót, részletek a következő oldalon!
Dűnézés szépen és jól
Siklóernyőzni kis dűnéken is élmény a tengerparton ha jól fúj rá a szél. Ráadásul remekül lehet közben ijesztgetni a turistákat is.
...
Ejtőernyős búvárkodás
Levegőből a vízbe? Mivan?
Megosztani, "lájkolni" ér!
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!
Ha tetszett, nyomd meg a gombot!
...
A rúdtánc akkor extrém sport vagy nem?
Nézzük meg ezt a kisfilmet és döntsük el hogy elég extrémek-e a rúdtáncosok!
Megosztani, "lájkolni" ér!
Csatlakozz hozzánk Facebook-on...
Kerekesszékkel is szabadon
A kerkesszékesek között is akadnak komoly sportemberek, mint Aaron 'Wheels' Fotheringham aki a skatepark ördöge, vagy a rögbis csapatok (magya...
A szerkesztők előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap részeinek vagy egészének feldolgozása, beleértve a weblapon szereplő összes cikket, adatot, elérhetőséget és képet is.